Labdarúgó Konferencia Hévíz 2018

to

Nemzetközileg elismert edzők tartanak edzőképzést Hévízen!

A konferenciákon elsősorban nemzetközileg elismert tudományos tevékenységét végző szakemberek fogják a képzéseket tartani. A kongresszusok szakmai tervei folyamatosan készülnek, s kerülnek majd fel a felületre. Az előadók elméleti és gyakorlati képzést biztosítanak, korszerű képzési és tanítási módszerekkel a modern futball követelményeivel összhangban. A programjaink során több téma köré csoportosítva szervezzük nemzetközi konferenciáinkat, magas szintű szakmai tudást szolgáltatunk minden érdeklődő edző, testnevelő tanár, szakembereink részére.

Célunk:

  • az egyetemes magyar utánpótlás és felnőtt labdarúgás edzőközösségének nemzetközi vérkeringésbe való hosszú távú bekapcsolása,
  • a nemzetközi tapasztalatok bevonása a hazai szakmai gondolkodásba, az utánpótlásképzésben dolgozók hozzájussanak modern, nemzetközi szintű ismeretekhez.
  • magas szintű tudás adaptálásának biztosítása az edzők részére,
  • az edzők oktatók és testnevelő tanárok – gyakorlatokra vonatkoztatott elméletek alapján – átfogó gyakorlati útmutatót kapjanak az edzések kialakításához.

A labdarúgás több millió embert ejt rabul a világon, s nekünk úgy kell dolgoznunk, olyan játékosokat kell képeznünk, akik kiszolgálják őket!

Fabian Seeger (2021. november 15-16.)


 A konferencia előadás anyaga:

 

 

fs 1 fs video link rls5

 

"Az edző szemének mindig ott kell lenni, hogy az adott módszer melyik korosztályhoz hogyan alkalmazható."

"A klasszikus edzői tudás képezi mindennek az alapját, arra kell felépíteni az innovációt."

"A játékosnak adjunk szabadságot, bízzuk rá a lehetőségek megtalálását. "

 

fs konyvek 

 

Ralf Lorenzo Santelli (2018. június 16-17.)


A konferencia előadás anyaga:

 

rls_1 rls_2 rls_3

 

Ralf Lorenzo Santelli a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) tanára (UEFA Pro Diploma), diplomás testnevelőtanár, edzés- és sportterapeuta.

Filozófiája: „A pohár nem félig üres, hanem félig teli.“

 

rls_4 rls_5 rls_6

 

Ralf Lorenzo Santelli (2018. március 26-27.)


A konferencia előadás anyaga:

 

rs1 rs2 rs3

 

Ralf Lorenzo Santelli a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) tanára (UEFA Pro Diploma), diplomás testnevelőtanár, edzés- és sportterapeuta.

Filozófiája: „A pohár nem félig üres, hanem félig teli.“

 

rs4 rs5 rs6

 

Prof. Dr. Dr. Matthias Lochmann (2017. december 9-10.)


A konferencia előadás anyaga:

 

ml1 ml2 ml3

 

Funino módszer filozófia:
"A csodálatos játék, ami a fejben kezdődik (átmegy a szíven) és a lábbal fejeződik be"
"A játék a változatos dimenziók (technikai, taktikai, kognitív/észlelő és testi) egységbe rendezett gyűjteménye, amelyet sajnos túl gyakran szétválasztva oktatnak, gyakorolnak és nincs kapcsolatban a valós játékkal."
"A játék, amelyet minden gyerek megért, uralja és szeret!"
"A játéknak a tanárnak kell lennie, nem pedig az edzőnek!"

 

ml4 ml6 ml5

 

Matthias Nowak (2017. október 13-14.)


A konferencia előadás anyaga:

 

mn5 mn1 mn2

 

„Labdarúgóként gyors és hideg fejre valamint fejlett és kiforrott mozgásfolyamatokra van szükség, és ebből kiindulva edzései főleg a játékosok kognitív képességeire és az egyéni mozgásminták optimalizálására irányul, legyen szó csapat-, technikai- vagy akár koordinációs edzésről.

 

mn3 mn4

 

Christian Titz (2017. szeptember 25-26.)


A konferencia előadás anyaga:

 

titz 1 titz 2 titz 3

 

„Az a célom, hogy először tudatosítsam a tematikát, és hogy ezt számos gyakorlati példával és videóbejátszással szemléltessem. A résztvevő edzők számára sok úgynevezett „csúcsgyakorlatot” szeretnék bemutatni, továbbá azt, hogy miképp lehet ezeket a különböző korosztályokhoz és szintekhez igazítani.”

"A labdarúgás egy folyamatos fejlődési folyamat. Edzőként mindez annyit jelent, hogy olyan edzésfeladatokat adjunk a játékosainknak, amelyeket meg kell oldaniuk, és amelyek mindig új kihívások elé állítják őket. Az edző – a maga filozófiájával és az edzésmunkájával – a csapat sikerének a kulcsa!"

"A játékosok nem csupán a tehetségüknek köszönhetően válnak jobb labdarúgókká. Ahhoz,hogy ezt elérjék, rengeteg dolgot meg kell figyelniük, továbbá szükségük van az edzőikre, azok tudására és tapasztalatára egyaránt!"

 

titz 4 titz 5

 

Timo Jankowski (2017. június 17-18.)


A konferencia előadás anyaga:

 

timo1 timo3 timo2

 

Timo Jankowski labdarúgó edzései új módszeren alapszik, melynek segítségével lépésről-lépésre válhatsz tökéletes labdarúgóvá. A gyakorlatok során végrehajtott mozdulatokat nemzetközi sztárok mérkőzésszerű szituációiból vezette le, és úgy építette fel őket, hogy minden labdarúgó kétlábasan és lehetőleg magas ismétlésszámmal edz!

A cél abban áll, hogy a labdarúgók a „goalsports Ballhandling” segítségével szórakoztatóan, a lehető legnagyobb ismétlésszámmal tudják elsajátítani a tökéletes labdakezelést, annak érdekében, hogy mindezt a legmagasabb nyomás alatt (idő, ellenfél) is alkalmazhassák.

Tudományosan bizonyított tény, hogy azok a sportolók, akik többször végeznek sportspecifikus mozdulatsorokat, nagyobb valószínűséggel érhetnek csúcsteljesítményt a labdarúgás területén.

 

timo5 timo4

 

Peter Hyballa (2017. március 25-26.)


A konferencia előadás anyaga:

 

F 2 F 1 F 3
     
A 5 A 4

 

Labdarúgó szakmai oktató, képzési videó anyagok


Nemzetközi Labdarúgó Konferencia Hévíz - Labdarúgó szakmai oktató, képzési videó anyagok

 

Fabian Seeger

  • „Az edző szemének mindig ott kell lenni, hogy az adott módszer melyik korosztályhoz hogyan alkalmazható."
  • „A klasszikus edzői tudás képezi mindennek az alapját, arra kell felépíteni az innovációt.”
  • „A játékosnak adjunk szabadságot, bízzuk rá a lehetőségek megtalálását.”

FS DVD I-II. Felcsút

Ár: 10.500,-Ft

I-II. DVD
Komplex zóna edzés
Technika alkalmazása
Individuális technika
Ön coachingolás
Döntéshozatal

RÉSZLETEK

Fabian Seeger

  • „Az edző szemének mindig ott kell lenni, hogy az adott módszer melyik korosztályhoz hogyan alkalmazható."
  • „A klasszikus edzői tudás képezi mindennek az alapját, arra kell felépíteni az innovációt.”
  • „A játékosnak adjunk szabadságot, bízzuk rá a lehetőségek megtalálását.”

FS DVD I-II. Hévíz

Ár: 10.500,-Ft

I-II. DVD
Bemelegítés
Döntéshozatal
Komplex zóna játék
Ön coachingolás

 

RÉSZLETEK

Ralf Santelli

  • „A mai labdarúgásban az egyik legfontosabb kulcs a játék áthelyezés."
  • „A pressing játékban 11 játékosra van szükség, abban egyszerre mindenki részt vesz.”
  • „A labdarúgást mint sportágat nem kell kitalálni, az nem egy új sportág, hanem jelentősen megváltozott.”

RS DVD I-IV

Ár: 10.500,-Ft

I-IV. DVD
Pressing
Átváltás
Pressing elleni játék
Vertikális játék átváltással

RÉSZLETEK

Timo Jankowski

  • „Felépítés és terv nélkül, semmi nem fog eredményre vezetni!"
  • „A mi küldetésünk abban van, hogy játékosaim minden nap jobbak legyenek!”
  • „A legfontosabb az, hogy soha nem mi edzők vagyunk a munka középpontjába, hanem a játékosaink.”

TJ DVD I-IV

Ár: 10.500,-Ft

I-IV. DVD
Korosztályos alap technikai képzés fejlesztési módszere – orientáció és automatizálás - cselek
Korosztályos alap technikai képzés fejlesztési módszere - első érintés és passzjátékok
Játéksebesség, tájékozódás, térérzékelés, felfogóképesség fejlesztése
Labdarúgás specifikus atlétika. Bemelegítés, erő, gyorsaság, stabilizáció, mobilizáció fejlesztése

RÉSZLETEK

Christian Titz

  • „A döntéseink következtében válunk azzá, amik vagyunk!”
  • „Az edző – a maga filozófiájával és az edzésmunkájával – a csapat sikerének a kulcsa!"
  • „A labdarúgás olyan, mint az életünk. Valaki vezeti, valaki segíti a többieket, valaki pedig felelősséget vállal értük.”

DVD I-III

Ár: 10.500,-Ft

I-III. DVD
1+4:1:4:1 Játékrendszer, felállási formák játékötletei - labda elleni játék
1+4:1:4:1 Játékrendszer, felállási formák játékötletei - labda elleni játék – pressing elleni játék -
Technikai cselekvési gyorsaság / Döntéshozatal

RÉSZLETEK

 

 

Peter Hyballa

  • „A TECHNIKA fókuszában a terület, a sebesség és a labda áll”
  • „A HATÉKONY passzjáték a minőségi labdarúgás FELTÉTELE”
  • „A döntő mozzanat: Az EDZŐ!”

 

DVD I-IV

Ár: 10.500,-Ft

I-IV. DVD
Modern átlós passzjáték,
Modern átlós passzjáték alkalmazása játékokban

RÉSZLETEK

Partnerek


 

agsport   carbona  select

GYIK


Regisztrálható-e a konferencia egy napra?

Igen, regisztrálható, korlátozott létszámban.

Nem jó a német nyelvtudásom, lesz tolmács a helyszínen?

Természetesen biztosítva lesz a helyszínen a szakmai tolmácsolás az elméleti és a gyakorlati képzéseken is.

Kapok-e elméleti és gyakorlati szakmai anyagot a konferencián elhangzottakból, látottakból?

Igen, a konferencia napján a regisztráció alatt fel lesz töltve a weblapunkra a teljes anyag, melyet az előadó a helyszínen átad a hallgatóknak.  A konferencia gyakorlati képzéséből készíteni fogunk felvételeket, melyekről a későbbiekben tájékoztatást nyújtunk a konferencián résztvevők részére.

Hogyan foglalhatok szállást a Carbona Hotelban?

A szállásfoglalást a konferenciára regisztráló intézi. Első lépésben regisztrál webfelületünkön, s onnantól a szállodával lesz közvetlen kapcsolatban.

Készíthetek -e hang és képanyagot a konferencia elméleti és gyakorlati képzésén?

A konferencia teljes időtartama alatt, az elméleti ill. gyakorlati képzések során hang és képanyagot semmilyen formában nem lehet készíteni. A sajtóra ezen intézkedésünk úgy érvényes, hogy maximum három perces felvétel rögzítési lehetőséget tudunk biztosítani. A konferencia teljes elméleti oktatási anyaga lefordításra került, azt biztosítani fogjuk részetekre. A gyakorlati képzést rögzítjük. Annak hivatalossá tételének jogi formája még egyeztetés alatt van az előadó cégének vezetésével.

Kapok-e elméleti és gyakorlati szakmai anyagot a konferencián elhangzottakból, látottakból?

Igen, a konferencia napján emailben fogjuk átküldeni a regisztrációnál megadott email címre, melyet az előadó a helyszínen átad a hallgatóknak. A konferencia gyakorlati képzéséből készíteni fogunk felvételeket, melyekről a későbbiekben tájékoztatást nyújtunk a konferencián résztvevők részére.

 

Várjuk további szíves kérdéseiket (emailben: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), hogy minél kevesebb nyitott kérdés maradjon a konferencia kezdetére.

Elérhetőség


icon location  

 Natur Med Hotel Carbona
 8380 Hévíz, Attila u. 1.

 Hévízi Polgármesteri Hivatal
 8380 Hévíz, Kossuth Lajos u. 1.

 Center Labdarúgópálya
 8380 Hévíz, Kossuth L. u. 9/A.

 Városi Sportcsarnok
 8380 Hévíz, Széchenyi u. 35.

hour  2021. november 15-16.
email icon  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 
globe  daminacoach.hu
phone   facebook.com/daminacoach